Tolkien-sárkányok

A Tolkien által teremtett mitológiának csupán kis létszámú, ám időről időre előkerülő lényei a sárkányok. Tolkien összefoglalt részletes jellemzést, történelmet, leírást a Gyűrűk Ura függelékében nem ad róluk, nem úgy, mint más, történeteiben komoly szerepet vállaló, tudatosan cselekvő lényeiről (mint pl. entek, orkok), ami érthető is, hiszen a sárkányok A Gyűrűk Urában nem jutnak komoly szerephez. Ettől függetlenül Tolkien igen sokat foglalkozott a sárkányokkal gyerekkora óta, s így igen sokat tudhatunk meg róluk Tolkien különböző írásai, interjúi, festményei révén.

Tolkien gyermekként talált egy állkapocskövületet, melyről akkor azt hitte, hogy egy sárkánytól származik. Tolkien pedig a tündérmesékről című esszéjében ezt írja: "Gyerekként igazán őszintén vágyódtam a sárkányok után. Persze, félénk és gyenge emberke lévén nem arra vágytam, hogy itt lakjanak valahol a közvetlen szomszédságunkban, s behatolhassanak az én viszonylag biztonságos kis világomba… De a világ, melyben például Fafnir élt, valahogy gazdagabbnak és szebbnek tűnt, még ha hihetetlenül veszélyes is lehetett.”

Tolkien sárkányai az európai sárkányhagyományt követik négy lábuk esetleg szárnyuk, hosszú farkuk, éles fogaik és karmaik vannak. Vastag páncél pikkelyeik és hártyás szárnyuk van. Gyenge pontjuk a hasuk. Színük valószínűleg változó, Glaurung valószínűleg arany, Ancalagon fekete, Smaug vörös-arany színű, de ismerünk egy Zöld Sárkány nevű kocsmát is, tehát valószínűleg láttak zöldet is. Szemük vörös, és nem tudunk róla, hogy bármelyiknek is egynél több feje lett volna.

Remek a szaglásuk és memóriájuk, főleg ha a kincseikről van szó. Villámgyorsak tudnak lenni, főleg a levegőben, négy lábon kevésbé. Nem vájnak barlangot, vagy építenek fészket, tanyát, jobb híján kész barlangba, de ha egy mód van rá, inkább mások által elhagyott, vagy általuk elfoglalt földalatti, hegy belseji termekbe költöznek be. 

Ragadozók. Ha nem a korábban emlegetett kincset birtokló törpöket, vagy a környékbeli népeket fogyasztják, megelégszenek a juhokkal, marhákkal. Tolkiennél nem találkozunk kimondottan jó sárkánnyal. Bár Tolkien azt írja „Ebben a mesében önmagában sem jó, sem rossz nem létezik, csakis a szándékokban és a célokban”, de „leginkább a rossz szándék az, ami a mások akarata feletti uralomra vonatkozik”.

A hagyományokban szereplő sárkányok közül is főként kettőt emelnek ki, az északi irodalom két legnagyobb sárkányát, Fafnirt a Völsungok sárkányát (Nibelung-ének) és a Beowulfban szereplő sárkányt. Teszik ezt, márcsak azért is, mert e két sárkányt ugyanúgy egy alulról érkező szúrás teríti le, mint mondjuk Glaurungot vagy Smaugot.

„A sárkányok, mint mitikus elem mindig is vonzottak. Úgy láttam, nagyszerűen egyesítik az emberi gonoszságot és a vadállatiasságot, és hozzá egyfajta rosszindulatú bölcsességet és agyafúrtságot – rémisztő teremtmények!” , mondja Tolkien.

Történeteiben Tolkien csupán 4 sárkányt említ név szerint. Ezek Glaurung, Ancalagon, Scatha, Smaug, és valójában még egyet, a Középfölde mondakörhöz nem szorosan kötődő Sonkádi Egyed Gazdában, ezt pedig Fenevérnek hívják. A többi sárkányt csupán egyfajta rendszertani alapon besorolja. 

Tolkien rendszertani besorolás alapja a mozgás és a tűzfújás. Glaurung például négy lábon jár, mint a gyíkok, de más sárkányok pl. Ancalagon és Smaug tudnak repülni is szárnyaik segítségével.

Középfölde sárkányai 

A sárkányokat Morgoth (Melkor) sötét úr tenyésztette ki még az Első kor előtti évszázadban, további eredetükre nem sok fény derül, de leginkább elképzelhető hogy a semmiből hozta létre, mint másodteremtő, avagy hasonló nem fizikai lényekből lettek fizikai formába öntve, mint a Balrogok (tűzszellemek). 

Két alfajt hozott létre, a Szárnyatlan "Hosszú-férgek" (inkább gyíkszerű lények leginkább az általunk ismert Komodói Varánuszhoz hasonlatosak, tőlük eredeztethető hogy féreg-nek hívják őket s habár szárnyuk nincs képesek a tűzokádásra) és a Szárnyas sárkányokat. 

Az első közöttük Glaurung(lásd 2. kép) volt a Sárkányok Atyja, Morgoth seregeinek parancsnoka, egy szárny nélküli sárkány, de a leghatalmasabb a Szárnyatlan sárkányok között, aki mintegy 200 évig tartotta terrorban Beleriandot (lásd 1. kép) a tündék, emberek, s törpök ősi földrészét. Tűzokádáson kívül képes volt még a tudat befolyásolására is, mely hatalmassá tette. Halála az Első kor 501. évében következett be mikor is Túrin Turambar az emberek hőse, Nargothrond "Fekete kardja" halálos sebet ejtett a hasán, mely leggyengébb pontja volt s így véget ért rémuralma.

Az első kor utolsó évében jelent meg a sárkányok leghatalmasabbika kinek egyetlen szárnycsapására hegyek inogtak meg s erdők mozgolódtak. Ő volt Ancalagon a Fekete (lásd 3. kép), egy fekete pikkelyű szárnyas tűzokádó kinek mérete a hegyekkel vetekedett (nagyjából képzeljétek el a Végzet hegyét, ahogy repül), akit azzal a céllal küldött ki Morgoth nagyúr, hogy elkapja Eärendil, a pusztulásra ítélt Gondolin hercegét és egyetlen túlélőjét, aki éppen Thorondor a Sasok Ura segítségével menekült. Végül utolérvén egy teljes napon át párbajoztak melyből Eärendil került ki győztesen s az lehajította a sárkányt mely felszúródott Angband - Morgoth erődje - egyik ormára. S ezzel, Morgoth is vereségre ítéltetett.

Valamivel később, a harmadkorban tűnt fel egy a ’’Hosszú-férgek’’ alfajából származó sárkány. A neve Scatha volt és minden bizonnyal az egyik utolsó túlélője a Morgothi szárnyatlan sárkányoknak, aki feltehetőleg Beleriand pusztulásával és Morgoth bukásával elinalt a földrészről és megtelepedett a Szürke hegységben mely a Kiszáradt hangással - a szürke hegységtől keletre - együtt lett a megmaradt sárkányok otthona. Birtokában volt egy kincses ládának melyet még feltehetőleg Gondolin bukásakor szerzett mely megmagyarázná hogyan került középföldére a három ősi tündepenge, név szerint az Orcrist (Koboldhasító), a Glamdring (Az ellenség pörölye) és a Fullánk. A hegység kincseiért folyó harcban megölte I. Dáin törp királyt, s fiát Frórt. A másik két fia Thrór és Grór délebbre menekültek és telepedtek le (Thrór a Magányos hegyben, Grór a Vasdombokon). Halálát végül az Éotheod-ok (Innen származik Éorl az ifjú, Rohan I. királya) vezére Frumgar fia Fram okozta nagyjából a harmadkor 2000. éve körül.

És végül, de nem utolsó sorban következzék az egyik utolsó ismert, hatalmas szárnyas sárkány. Aki nem más, mint az Arany Szmóg (Smaug) aki az idők során a legnagyobb csapást mérte a törpök népére - Durin végzete után. Szintén a Szürke hegységből érkezett mivel tudomást szerzett Erebor hatalmas kincsieiről, az ott felgyülemlett telérekről, s érmékről melyek színaranyban pompáztak, semmi más nem járt az eszében csak hogy megszerezze a kincset. Az ellenálló törpöket megtizedelte, a velük szövetségben álló Suhatagot s embereit felperzselte s csak néhány tudott elmenekülni. Ezek után 60 évig volt a "Hegymély királya" mely után az Öt sereg csatája előtt Bard aki Girionnak Suhatag urának utóda leterítette egy fekete nyílvesszővel melyet a Hegymélyben kovácsoltak a törpök s melyet törp Nyílvetővel lőtt ki.

Személyem szerint, John Ronald Reuel Tolkien nagyszerű lényeket alkotott, éveket, sőt évtizedeket áldozott arra, hogy ezen mítikus lényeknek bebetonozott helye legyen a Fantasy világában, s nemhiába. Szerintem sokan osztoztak gyermekkorukban azonos nézetekkel miszerint tök jó lett volna, ha egyszer kétszer látnak egy-egy sárkányt elrepülni a mező, avagy falu, város felett, és amelyek nem papír eredetűek. Lehet vannak valahol, még ha nem is a mi világunkban , semmi sem biztos, de egyvalami mégis. Azt hiszem a családnak ideje megválni az arany ékszereitől.

Interjú a vámpírral

Bevallom a mai interjútól kicsit tartottam az alanyom negatív hírneve miatt. Sem a káoszhívő, sem a vér szövetségi zsoldos jelzők nem a legbizalomgerjesztőbbek. A beszélgetésünk végére viszont mondhatni „kellemesen” csalódtam. A mai vendégünk nem más, mint Quartus Swarn ezredes a Warhammer 40.000 világából.

-         -  Először is üdvözölöm és köszönöm, hogy elfogadta a meghívást.

-          - Üdvözlöm, részemről a megtiszteltetés – mondta Swarn ezredes miközben illedelmesen fejet biccentett.

-          Kezdjük az elején, meséljen kérem arról egy keveset, mikor és hogyan csatlakozott a vérszövetséghez.

-         -  Ha az elején akarom kezdeni, nem a szövetségbe való csatlakozásomról mesélnék először, bár lehet jobb is, ha megkímélem Önt és persze az olvasókat a pikáns részletektől – mondta egy kétes mosoly kíséretében, majd az eddig mutatott faarccal folytatta. – Legyen annyi elég, hogy negyven éve küzdhetek a birodalom kutyái ellen Gaur Nagyúr kegyelméből. Hogy lettem az univerzum legrettegettebb seregének katonája, majd elismert tagja? A birodalom diktatórikus rendszerében raboskodva, a kötelezettségektől terhesen leltem rá az igaz útra. Tudtam mindig is, hogy nem tartozom hálával annak a magát istennek valló álszent bolondnak, ki az emberiséget vezeti. Már fiatalon rájöttem, hogy ha maradok, csak egy leszek az arctalan tömegek sokaságából, ezért az első adandó alkalommal megszöktem szülőbolygómról.

-          - Egyből a vérszövetség soraiba csatlakozott? – Kérdeztem kíváncsian, titkon abban reménykedve, hogy ismét egy véres részletektől mentes választ fogok kapni. A válasz azonban csupán egy furcsa mosoly volt. Ebben a pillanatban szentül hittem, hogy a régmúlt események sorait látja lelki szemei előtt.

-          - Oh, nem. Ha mindenféle jött-ment csatlakozhatna a szövetséghez, akkor birodalmi gárdának hívnák. Kezdetben kisebb, alantas munkákat végeztem pusztán szívességből a sereg katonáinak. Az áttörést az első kioltott élet hozta meg számomra. A groteszk csínytevésnek induló feladat hamar véres fordulatot vett, mikor is Silvio Saver prédikátor rajtakapott, az általam ellopott, s meggyalázottan visszahozott sasos medáljával a kezemben a szobájában. Éreztem, hogy maga a véristen tölt meg dühével, hogy mindet erre a birodalmi féregre zúdítsam. Mikor agyam kitisztult, a pap kibelezett teteme felett térdelve döbbentem rá, hogy az eretnekek felszabadítása az én utam.

-          - Gondolom, itt kezdődött karrierje – vágtam közbe kissé zavarodottan az elhangzottaktól.

-          Mármint a gyilkolásra gondol? Igen, itt vette kezdetét szent szolgálatom.

-          - Evezzünk kicsit békésebb vizekre. – mondtam szinte könyörögve, reménykedve abban, hogy Swarn ezredes ismeri a békés szó jelentését.

-          - Elnézést, nem akartam durva lenni, amennyiben Önnek kellemetlen, nincs ellene kifogásom.

-          - Köszönöm, tehát milyen érzés volt az első kalandozóval való találkozása?

-          - Fura, igen, talán ez a legjobb szó rá. Néha úgy érzem, hogy a játékosok nem képesek teljesen átérezni személyiségem lényegét – válaszolta csüggedten.

-          - Ezek szerint nem szereti a kalandozókat?

-          - Oh, én ezt egy szóval nem mondtam. Csupán arról van szó, hogy sokan félreértelmezik a káosz fogalmát.

-          -  Ilyen példával már korábban is találkoztam más vallás kapcsán – vágom rá egyből visszagondolva legutóbbi interjúmra. – Mondana valami konkrétat?

-          - Képzelje el a következő szituációt – kezdett bele hevesen gesztikulálva. – Belépünk az űrkikötőbe és éppen hogy csak elindulunk a sikátorból kilép egy édes kis fekete macska kölyök. Erre a „drága” játékos kitalálja, hogy a sötét istenek kegyelméből azonnal bele kell rúgnia szegénybe. Hát, őszintén mondom, a szívem szakadt meg. – Pár perc csönd állt be közénk. Nem tudtam erre mit reagálni. – Tudom, tudom nem épp ere számított. De lássuk be, káoszista vagyok, nem szociopata. Ebbe a véráztatta univerzumba kellenek a kellemes pillanatok. Én is, ahogy minden katona, a túlélésért harcolok. Lehet, hogy módszereink mások, de a béke számunkra is fontos.

-          - De a „béke” az Ön esetében a teljes káoszt jelenti… - mondtam szinte motyogva. Szerencsémre, alanyom is tisztában volt vele, hogy ezt inkább magamnak mondtam, így nem reagált. Én pedig kissé zavartan folytattam. – Előző interjú vendégem említette, hogy a hétköznapi dolgok is különlegessé válnak, ha egy kalandozó irányítja őket. Van Önnek is hasonló tapasztalata?

-          - Hogyne lenne, hogyne lenne. Legutóbb, mikor a Mantinban vacsorához készültünk, kénytelen voltam egy szelet rothadt húst és egy kupa alvadt vért elfogyasztani. És ez elég diszkrét volt a többihez képest. Nem értem, miért nem lehet egy jó kis szalonnás tojást vagy egy finom sült csirkét megenni vacsorára. Legjobb tudomásom szerint náluk sem ez a módi.

-          - Ez valóban nem lehet így könnyű. Ezek szerint minden napi cselekvést ily különös módon kell elvégeznie?

-          - Vagy éppen sehogy sem! Mert, hogy kedves játékosok hajlamosak megfeledkezni néhány „apróbb” dologról, mint például tisztálkodás, WC-zés esetleg rendszeres étkezés, netán ruhaváltás. Tudja maga milyen kellemetlen három csillagrendszert ugyanabban a kisgatyában átutazni? – Itt Swarn ezredes inkább emlékeztetett egy dühös kisgyerekre, mint a káoszista hadsereg ezredese.

-          - Az igazság az, hogy eddig én magam sem gondoltam arra, hogy mindezeket ki kellene játszani – vallottam be az előttem ülő kissé durcás arcú idős ezredesnek, majd elnevettem magam. – Remélem az interjút olvasva sokan változtatni fognak ezen. Van-e esetleg még valami tanácsa a játékosok számára?

-          - Három dolog. Egy, az óriási tüskékkel borított, szupernehéz vért sok minden, csak nem praktikus. – Ekkor figyeltem fel csak rá én is, hogy egy egyszerű vörös katonai egyenruhát visel. – Kettő, senki nem szeret nála nagyobb fegyverekkel harcolni. Három, szeretném megélni a nyugdíjas kort.

-          - Én is ezt kívánom önnek, illetve további kellemes és izgalmas kalandokat! Köszönöm, hogy itt volt, élmény volt Önnel beszélgetni.

-          - Részemről a megtiszteltetés.