Interjú a vámpírral

Bevallom a mai interjútól kicsit tartottam az alanyom negatív hírneve miatt. Sem a káoszhívő, sem a vér szövetségi zsoldos jelzők nem a legbizalomgerjesztőbbek. A beszélgetésünk végére viszont mondhatni „kellemesen” csalódtam. A mai vendégünk nem más, mint Quartus Swarn ezredes a Warhammer 40.000 világából.

-         -  Először is üdvözölöm és köszönöm, hogy elfogadta a meghívást.

-          - Üdvözlöm, részemről a megtiszteltetés – mondta Swarn ezredes miközben illedelmesen fejet biccentett.

-          Kezdjük az elején, meséljen kérem arról egy keveset, mikor és hogyan csatlakozott a vérszövetséghez.

-         -  Ha az elején akarom kezdeni, nem a szövetségbe való csatlakozásomról mesélnék először, bár lehet jobb is, ha megkímélem Önt és persze az olvasókat a pikáns részletektől – mondta egy kétes mosoly kíséretében, majd az eddig mutatott faarccal folytatta. – Legyen annyi elég, hogy negyven éve küzdhetek a birodalom kutyái ellen Gaur Nagyúr kegyelméből. Hogy lettem az univerzum legrettegettebb seregének katonája, majd elismert tagja? A birodalom diktatórikus rendszerében raboskodva, a kötelezettségektől terhesen leltem rá az igaz útra. Tudtam mindig is, hogy nem tartozom hálával annak a magát istennek valló álszent bolondnak, ki az emberiséget vezeti. Már fiatalon rájöttem, hogy ha maradok, csak egy leszek az arctalan tömegek sokaságából, ezért az első adandó alkalommal megszöktem szülőbolygómról.

-          - Egyből a vérszövetség soraiba csatlakozott? – Kérdeztem kíváncsian, titkon abban reménykedve, hogy ismét egy véres részletektől mentes választ fogok kapni. A válasz azonban csupán egy furcsa mosoly volt. Ebben a pillanatban szentül hittem, hogy a régmúlt események sorait látja lelki szemei előtt.

-          - Oh, nem. Ha mindenféle jött-ment csatlakozhatna a szövetséghez, akkor birodalmi gárdának hívnák. Kezdetben kisebb, alantas munkákat végeztem pusztán szívességből a sereg katonáinak. Az áttörést az első kioltott élet hozta meg számomra. A groteszk csínytevésnek induló feladat hamar véres fordulatot vett, mikor is Silvio Saver prédikátor rajtakapott, az általam ellopott, s meggyalázottan visszahozott sasos medáljával a kezemben a szobájában. Éreztem, hogy maga a véristen tölt meg dühével, hogy mindet erre a birodalmi féregre zúdítsam. Mikor agyam kitisztult, a pap kibelezett teteme felett térdelve döbbentem rá, hogy az eretnekek felszabadítása az én utam.

-          - Gondolom, itt kezdődött karrierje – vágtam közbe kissé zavarodottan az elhangzottaktól.

-          Mármint a gyilkolásra gondol? Igen, itt vette kezdetét szent szolgálatom.

-          - Evezzünk kicsit békésebb vizekre. – mondtam szinte könyörögve, reménykedve abban, hogy Swarn ezredes ismeri a békés szó jelentését.

-          - Elnézést, nem akartam durva lenni, amennyiben Önnek kellemetlen, nincs ellene kifogásom.

-          - Köszönöm, tehát milyen érzés volt az első kalandozóval való találkozása?

-          - Fura, igen, talán ez a legjobb szó rá. Néha úgy érzem, hogy a játékosok nem képesek teljesen átérezni személyiségem lényegét – válaszolta csüggedten.

-          - Ezek szerint nem szereti a kalandozókat?

-          - Oh, én ezt egy szóval nem mondtam. Csupán arról van szó, hogy sokan félreértelmezik a káosz fogalmát.

-          -  Ilyen példával már korábban is találkoztam más vallás kapcsán – vágom rá egyből visszagondolva legutóbbi interjúmra. – Mondana valami konkrétat?

-          - Képzelje el a következő szituációt – kezdett bele hevesen gesztikulálva. – Belépünk az űrkikötőbe és éppen hogy csak elindulunk a sikátorból kilép egy édes kis fekete macska kölyök. Erre a „drága” játékos kitalálja, hogy a sötét istenek kegyelméből azonnal bele kell rúgnia szegénybe. Hát, őszintén mondom, a szívem szakadt meg. – Pár perc csönd állt be közénk. Nem tudtam erre mit reagálni. – Tudom, tudom nem épp ere számított. De lássuk be, káoszista vagyok, nem szociopata. Ebbe a véráztatta univerzumba kellenek a kellemes pillanatok. Én is, ahogy minden katona, a túlélésért harcolok. Lehet, hogy módszereink mások, de a béke számunkra is fontos.

-          - De a „béke” az Ön esetében a teljes káoszt jelenti… - mondtam szinte motyogva. Szerencsémre, alanyom is tisztában volt vele, hogy ezt inkább magamnak mondtam, így nem reagált. Én pedig kissé zavartan folytattam. – Előző interjú vendégem említette, hogy a hétköznapi dolgok is különlegessé válnak, ha egy kalandozó irányítja őket. Van Önnek is hasonló tapasztalata?

-          - Hogyne lenne, hogyne lenne. Legutóbb, mikor a Mantinban vacsorához készültünk, kénytelen voltam egy szelet rothadt húst és egy kupa alvadt vért elfogyasztani. És ez elég diszkrét volt a többihez képest. Nem értem, miért nem lehet egy jó kis szalonnás tojást vagy egy finom sült csirkét megenni vacsorára. Legjobb tudomásom szerint náluk sem ez a módi.

-          - Ez valóban nem lehet így könnyű. Ezek szerint minden napi cselekvést ily különös módon kell elvégeznie?

-          - Vagy éppen sehogy sem! Mert, hogy kedves játékosok hajlamosak megfeledkezni néhány „apróbb” dologról, mint például tisztálkodás, WC-zés esetleg rendszeres étkezés, netán ruhaváltás. Tudja maga milyen kellemetlen három csillagrendszert ugyanabban a kisgatyában átutazni? – Itt Swarn ezredes inkább emlékeztetett egy dühös kisgyerekre, mint a káoszista hadsereg ezredese.

-          - Az igazság az, hogy eddig én magam sem gondoltam arra, hogy mindezeket ki kellene játszani – vallottam be az előttem ülő kissé durcás arcú idős ezredesnek, majd elnevettem magam. – Remélem az interjút olvasva sokan változtatni fognak ezen. Van-e esetleg még valami tanácsa a játékosok számára?

-          - Három dolog. Egy, az óriási tüskékkel borított, szupernehéz vért sok minden, csak nem praktikus. – Ekkor figyeltem fel csak rá én is, hogy egy egyszerű vörös katonai egyenruhát visel. – Kettő, senki nem szeret nála nagyobb fegyverekkel harcolni. Három, szeretném megélni a nyugdíjas kort.

-          - Én is ezt kívánom önnek, illetve további kellemes és izgalmas kalandokat! Köszönöm, hogy itt volt, élmény volt Önnel beszélgetni.

-          - Részemről a megtiszteltetés.