Gyakorlottabb szerepjátékosok tudják, mekkora szerepe van a dobókockának
egy szerepjáték során. De mitől lesz jó egy kocka?
Annak, hogy milyen kockát használunk,
nem igazán van jelentősége. Manapság már bárhol lehet „jól használható”
darabokat kapni. Van feltétele annak, hogy jó-e az eszközünk, de ha ennek
megfelel – és tegyük hozzá egy kritériumnak annyira nem nagy kihívás – akkor nincs
különbség a nagy, kicsi, színes vagy egyszínű között. Egy jó kocka szemben lévő
oldalainak száma mindig egyel több, mint az oldalak száma. Ha hatoldalú kockával dobunk és felül hatos van alul egy lesz, ha hármast dobunk,
akkor a négyes lesz lent és így tovább. Vásárlás előtt érdemes ezt
leellenőrizni, ha minden esetben eggyel nagyobb számot kapunk, az általunk választott tárgy megfelelően
működik.
Jogos lehet a kérdés, hogy akkor
mi alapján válasszuk ki a tengernyi kínálatból a hozzánk illőt, illetve mi ez a
kultikus ragaszkodás ehhez a kis tárgyhoz. Legtöbb esetben azért veszünk meg
egy kockát vagy egy szettet, mert tetszik. És itt a lényeg. Játék során sűrűn
fogod dobálni, válassz olyat, amit szívesen nézegetsz akár egy fontos döntés meghozatala
közben, vagy amit el tudsz képzelni a kezeidben. Így sem könnyebb a választás,
ugyanis sok dologban eltérhetnek egymástól. Válogathatunk különböző színűek
között, az sem mindegy, milyen minta van rajta. Díszest vegyek vagy egyszerű
számozottat? Legyen tömött vagy áttetsző? Sőt, rendelhetek akár fémből készült
kockát is.
- 1 db K2, amit érmével helyettesítünk
- 1 db K4
- 1 db K6
- 1 db K8
- 1 db K10
- 1 db K12
- 1 db K20
- 1 db K100, amit 2 db K10-el is helyettesíthetünk
Amennyiben rendelkezel a
megfelelő számú kockával a neked tetsző színben és mintával, jöhet a beavatás.
Bár azzal kezdtem az elején, hogy nincs különbség köztük, azért ez nem egészen
igaz. Attól függően, hogy milyen anyagból készült, más a súlya, másként kell
eldobnod a kívánt szám eléréséhez. Nem árt csak úgy dobálgatni őket, hogy
hozzászokj a használatukhoz.
Kanyarodjunk kicsit misztikusabb
témához. Hallottunk már sokan olyat, hogy egy játékos százszázalékosan tudja
iránytani kockái mozgását. Ez sok gyakorlással és rutinnal megközelíthető, de
képtelenség. A kocka a véletlenszerűséget hivatott szolgálni, olyan döntést
hoz, melyet mi a szerencsénkre bízunk, mi jó lenne abban, ha mindig azt a
számot adná, amit várunk tőle? Ettől függetlenül azért a legtöbben próbálkozunk
azzal, hogy uralmunk alá vonjuk őket. Van, aki arra esküszik, hogy sokat kell
magánál tartania, mert így átveszik egymás energiáit és létrejön az összhang.
Mások a dobás technikájára esküdnek. Ám akad olyan is, aki számítások alapján
próbálja kitalálni, mi lesz a következő dobás eredménye. Ez persze annál
nehezebb, minél többoldalú kockával dobunk.
Attól függetlenül azonban, hogy
mennyire engedelmeskednek nekünk, a játék élményét emelik. Egy félre sikerült
próbálkozás tud csak igazán szórakoztató lenni. Arról nem is beszélve, hogy a
sok különböző kocka milyen jól mutat egymás mellett az asztalon. Így hát
mindenkinek bátran ajánlom a saját szett gyűjtögetését. A beszerzése nem olyan
nehéz, játékboltokban, webshopokon kapható. Az ára eltérő, attól függ, egy
darabot vagy többet vásárolunk, egyszerűbbet vagy esetleg kidolgozottabbat.
Vannak drágább darabok is, de kis spórolással hamar hozzájutunk, arról azért ne
feledkezzünk meg, hogy bármennyire is függ tőle a sorsunk játékon belül,
valójában ezek csak apró tárgyak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése